12. Daniel

Pár percig lehettem eszméletlen. Amikor kinyitottam a szemem az úttest szélén feküdtem, és a kocsi már sehol nem volt. Viszont egy fiú ott ült mellettem, és aggódva figyelt.
-Jól vagy?-nézett rám gyönyörű szemeivel.
A fejemre tapintottam és sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy eléggé véres.
-Fel jelenthetném cserbenhagyásos gázolásért.-motyogtam idegesen.
Erre rám mosolygott.
-Amúgy jól vagyok.-mondtam egy gyenge mosoly kíséretében.-Amúgy elmondanád mi is történt?-pislogtam rá nagyokat.
-Hát...pont erre sétáltam amikor láttam, hogy kisétáltál az útra és elütött egy kocsi. Az elhajtott én meg jöttem megnézni, hogy jól vagy-e. Szívesen haza kísérlek ha gondolod.
-Azt megköszönném.-mondtam és próbáltam felállni, de vissza estem.
-Majd én segítek.-mondta és lehajolt hozzám, hogy felsegítsen.
-Köszi.-motyogtam és lassan megindultam.
-Amúgy Daniel a nevem. Neked?
-Carly.-mosolyodtam el.
Az volt a szerencsém, hogy már nem voltam messze a házunktól. Amilyen lassan tudtam haladni, húsz perc elteltével meg is érkeztünk. Nem sokat beszéltünk út közben.
-Köszi, hogy haza kísértél.-mosolyogtam rá.
-Semmiség. Meg adom a számom, ha megint lenne valami bajod.-mosolygott rám.
-Én is meg adom.-mondtam. Lediktálta a számát és megcsörgettem. Elmentettük a telefonszámokat, majd elbúcsúztunk egymástól, és még egyszer megköszöntem, hogy segített.
Beléptem a lakásba és anya aggódó tekintetével találtam magam szembe.
-Úr Isten kicsim. Jól vagy? Minden rendben?-kérdezte és oda szaladt hozzám.-Úgy aggódtam érted. Mi történt?
-Elütött egy kocsi, de nem vészesen. Aztán egy kedves fiú haza kísért.-motyogtam.
-Neked vérzik a könyököd és a homlokod. Beviszlek a kórházba.-mondta kapkodva.
-Ne anya. Csak hagyj lefeküdni. Kutya bajom.
-Legalább hagy fertőtlenítsem le.-kérlelt.
-Rendben.-mondtam és leültem a nappaliban.
Lefertőtlenítette a sebeimet és leragasztotta sebtapasszal. Megköszöntem és felmentem lefeküdni.
Sokáig nem tudtam el aludni, de végül sikerült.

                                                                              ***

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Kábultam vettem fel.
-Igen?
-Szia Carly. Én annyira sajnálom. Akkora egy barom voltam és most.....-hallottam Harry hangját.
-Menj a picsába.-mondtam fáradtan és kinyomtam a telefont.
Ismét csörgött a telefonom.
-Mi van?-szóltam bele ingerülten.
-Öööö...szia Carly. Daniel vagyok.-hallottam egy zavart hangot.
-Jajj bocs. Csak az előbb hívtak és felhúztak. Tényleg bocs.
-Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e.
-Igen. Köszi.-mondtam válaszul.
-Akkor jó. Hagylak is pihenni. Szia.
-Szia.-válaszoltam és kinyomtam a telefonom.
Bármily meglepő a telefonom megint csörgött.
-Igen? Mondd....-kezdtem bele.
-Szia. Zayn vagyok. Beszélned kéne Harry-vel. Totál kiborult.
-Engem aztán nem érdekel.
-Kérlek Carly.
-Jól van. Tíz perc múlva gyere értem. Én aztán ki nem megyek megint gyalog az utcára.
-Ott leszek.-mondta és kinyomta a telefont.
Gyorsan felöltöztem, fogat és arcot mostam, majd megfésülködtem. Csak egy rövidnadrágot és egy barackszínű mintás pólót vettem fel, hozzá a kedven converse cipőmmel. Pontosan tíz perc elteltével csöngettek. Felkaptam a telefonom és lerohantam. Becsaptam magam mögött az ajtót és az elöttem álló Zayn nyakába ugrottam és csak szorítottam.
-Nyugi kislány. Mi a problem?
-Semmi.-motyogtam a nyakába bújva.
Kicsit eltolt magától és rám nézett. Meglepettséget fedeztem fel az arcán.
-Mi történt az arcoddal?
-Tegnap elütött egy kocsi amikor jöttem haza, de minden rendben mert segített nekem Daniel.-hadartam el röviden és tömören.
Csak nagy szemekkel nézett rám.
-Jól vagy?
-Aha.
-Miért nem hívtál?
-Mert fölösleges lett volna.
-És ki az a Daniel?
-Az a srác aki segített amikor elütöttek.-mosolyogtam.
-Biztos jól vagy?
-Zayn! Már mondtam. Igen.-mosolyogtam rá.- De azért kösz, hogy aggódsz.
-Jól van na. De olyan kis törékeny vagy.-mondta és megrázta a karom.
-Nagyon vicces vagy.-válaszoltam és gyorsan még bezártam az ajtót.-Nah indulhatunk?
-Csak ön után hölgyem.-vigyorgott és meghajolt.
Elvonultam a kocsihoz és beültem a jobb egybe. Csendben telt az út, amíg meg nem érkeztünk.
-Nem akarok vele beszélni.-kezdtem hisztizni.
-Ments meg minket.-könyörgött-Megőrülünk tőle. Sajnáltatja magát, iszik és szerintem ha így halad akkor kinyírja magát.
Kiszálltunk a kocsiból és amikor a bejárati ajtót kinyitottam, megláttam a nyúzott Harryt. Még a haja sem olyan volt mint szokott. Olyan volt mintha a haja is szomorú lenne. Hirtelen sajnálatot éreztem. De miért is? Hiszen ő volt az aki megbántott. Rám nézett reményvesztett szemeivel, és csak pár szót mondott.
-Bocsáss meg kérlek!