*Harry*
Mikor Carly elment csak ültem az ágyamon. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Valahol igaza lehet, hisz látjuk mi lett az egészből. Egszer csak Zayn jött be a szobába, kopogás nélkül. Pont őt nem kívántam most látni, de nem verem ki a balhét.
-Elment.-csak ennyit mondott, majd leült mellém.
-Azt akarta, hogy mondjam el, hogy mindkettőnket szeret, ezért nem akarja elrontani a barátságunkat. -motyogta még mellettem.
Nem nagyon érdekelt. Jelen pillanatban csakis magamat okoltam. Lassan kiment Zayn a szobából, és én mozdulatlanul ugyanott ültem órákig.
*Carly*
Szörnyű érzés mikor tudod, hogy miattad szenved valaki. A tudat, hogy fájdalmat okozol olyanoknak akikhez szeretsz, az szörnyű érzés. Nem értem, hogy tehettem ezt velük, a legegyszerűbb az, ha eltűnök az életükből.
*2 hónappal később*
Már két hónapja kizártam a fiúkat az életemből, de egy óriási lyuk tátong a mellkasomba. Mintha kitépték volna a szívem. De a két hónap alatt végig rájuk gondoltam. Minden lépésüket figyelemmel követtem twitteren, a tévében és az újságokban.
*Zayn*
Már kerek két hónapja nem hallottunk "Róla". Látom Harry-n, hogy még mindig gyötri magát,de a barátságunk már a régi. Én is sokat gondolok Carly-ra, de most hogy ennyi sajtótájékoztatóra, fotózásra és fellépésre járunk, egyre kevesebb időm van a múlttal törődni. Két hónappal ezelőtt mikor Lou-éknak elmeséltük a Carly-s sztorit, láttam, hogy őket is bántja, de nem szóltak semmit. Mindig mikor az utcán sétálunk azt lesem, hogy mikor látom meg, mert beszélnem kell vele. Máshogy nem tudok. Nem veszi fel a telefont, mikor meg elmentem hozzájuk ahelyett, hogy kinyitotta volna az ajtót, bezárta azt. Azt meg nem tudom, hogy melyik iskolába jár, szóval ennyi a történet.
*Carly*
Épp a barátnőimmel Lottie-val és Susan-nal sétáltunk a bevásárló központba, mert mondták, hogy a hétvégén lesz egy eszméletlen jó parti és be KELL pasiznom. Nem nagyon akartam, de annyira boldogok voltak, hogy nem akartam velük is veszekedni. Egész úton a lányok vidám csevegését hallgattam, és néha én is velük nevettem, de inkább csak hallgattam őket. Az utóbbi időben csendesebb lettem. Sokkal csendesebb. A pláza földszintjén óriási nagy volt a tömeg.
-Te jó ég! Sose jutunk el a mozgólépcsőig.-sopánkodott Lottie.
Épp ennyit hallottam, de a lányokat már sehol nem láttam.
-Carly! Carly! Hol a francban vagy?!- hallottam a lányok röhögését a közelből.
-Itt vagyok ti hülyék.-röhögtem kiabálva, de még mindig nem láttam őket.
-Carly?-kérdezte egy ismerős hang és valaki megérintette a vállamat.
Csak most jöttem rá. Hogy lehettem ilyen hülye. A One Direction miatt vannak ennyien. Zayn volt mögöttem. Belenéztem szemeibe és lefagytam. Egy szót sem bírtam kinyögni, és megmozdulni sem.
-Haver gyere már vissza.-jött oda Harry Zayn mellé, de amint meglátott ő sem tudott megszólalni.
Tekintetem a két fiú között cikázott. Egyszerre minden fájdalom élesebb lett a mellkasomban. Annyira hiányoztak. Itt állnak előttem, de mégsem csókolhattam meg egyiket sem.
-Én...én...annyira, de annyira sajnálom.-motyogtam a földet bámulva, és egy könny csepp folyt végig az arcomon.
Oda jöttek hozzám és megöleltek.
-Nyugi semmi baj.-suttogta a fülembe Zayn.
-Annyira hiányoztál.-suttogta a másik fülembe Harry, és erre még jobban elkapott a sírhatnék.
-Carly! Gyere m....-jöttek a lányok, de amint meglátták, hogy sírva ölelgetem a két fiút, elhallgattak.
-Én vissza akarlak titeket kapni.-motyogtam a fiúknak és hirtelen az az érzés kerített hatalmába, amit úgy hívunk irigység.
